Üdv!‎ > ‎

Pázmány Klub és a kölykök

Kükedi Tamás, 2014. nov. 26. 1:29   [ 2014. nov. 26. 1:36 frissítve ]
Kedves öregdiák barátunk! 

Régen tervezünk, egy olyan találkozót, ahova az egykori egyetemi ismerősök mellett a társak, gyerekek is beférnek. Most sikerül is megszervezni.

December 13-án, szombaton 15 órára várunk minden Pázmány Bölcsészkari öregdiákot az Ötkertbe (1051 Budapest, Zrínyi u. 4)!

A gyerekek számára igyekszünk olyan értelmes programot szervezni, ami leköti őket, hogy a szülők és nem szülők közben kicsit egymással is foglalkozhassanak, miközben a kölkök látótávolságon belül maradnak.
Kérünk titeket, hogy ha ebben részt tudtok venni, ne tartsátok magatokban az ötleteiteket: aki a gyerekek számára szívesen szervezne programot és van is ötlete, az jelentkezzen. A megvalósításban, költségek előteremtésében segítünk.

Más programot ezúttal nem tervezünk, mert úgy gondoljuk, hogy egy adventi találkozáshoz ez pont elég.

Luca napja lesz és munkanap. Reméljük ennek ellenére sokan el tudtok szakadni egy délutánra a munkahelyetekről, megünnepelni az év végét, beszélgetni egyet, megnézni a pulyákat és koccintani egyet.

A résztvevők rendelkezésére áll majd némi sütemény + gyerek-felnőtt ital, amit az Egyetemtől kapunk, a helyszín bérlésével együtt. (Ezúton is köszönjük az egyetem segítségét!)
Ezen felüli költség nincs, csak a további fogyasztásotok, és az időtök.

Este hét körül a kisebb gyerekek eltávolíttatnak erélyes szüleik által (belátás és hiszti szerint), a nagyobb gyerekek, szerencsésebb szülők, még nem szülők pedig új irányt adhatnak az estének (szintén belátásuk szerint).

Gyertek el és hívjátok az egykori egyetemi társaitok közül azokat, akikkel szívesen találkoznátok!

A szervezők nevében:

Körömi Pancsa, Török Nikolett és Kükedi Tamás

U.i.: Az esemény Facebook linkje itt érhető el. Aki pedig a Pázmányos bölcsész öregdiákok önszerveződő „Pázmány Klub” Facebook csoportjához akar csatlakozni, az itt teheti meg. (A jelentkezéssel egy időben olvassátok el a csoport leírását, és küldjetek üzenetet az ott leírtaknak megfelelően!)
ą
Kükedi Tamás,
2014. nov. 26. 1:33
Comments